A Tekós játékosok értékelése
Gezso 2011.02.12. 08:08
Ki, hogyan teljesített, szurkolói szemmel
Ahogy minden évben, ezúton is értékelésre kerülnek a Tekó keretének tagjai. Nem feltétlenül sportszakmai elemzés ez, inkább amolyan „így látta a szurkoló”. Lássuk ez alapján ki, hogyan teljesített:
Ádám Dávid: Tavaly azt mondtuk róla, a tudása megvan ahhoz, hogy lendítsen a csapat szekerén. Sajnos azonban az igazi lelkesedés ezúttal is hiányzott. Bár a Gyöngyös ellen gólt szerzett, maradt néhány találat a lábában.
Balázs-Piri Bálint: A csapat korelnökének nem akartak sikerülni a megoldásai. A védők rendre jól olvasták szándékát, így aztán ő sem tudta orvosolni a gólok hiányát. Ha az előző években is ott lett volna a csapatnál, kellő Rákóczi Kupa-rutinnal jó irányba billenthette volna a mérleg nyelvét.
Csordás Gergely: Az elmúlt két évben nyújtott lendületes, gólveszélyes játéknak ezúttal nyomát sem láttuk. A védekezésből ő is kivette a részét, a támadásokhoz azonban szinte semmi nem tudott hozzátenni.
Erdélyi Ádám: A torna előtt azt mondta, szeretné kiérdemelni a „csodacsere” jelzőt. Teljesítményével abszolút rászolgált erre, hiszen a kispadról beszállva kétszer is gólt szerzett – az egyik ráadásul győztes találat volt. A tavalyihoz képest sokat javult a játéka, bátrabb, kezdeményezőbb lett. Ha marad az iskolában, jövőre akár a kezdőbe is beverekedheti magát.
Gerner Dániel: Kimagaslóan a csapat legjobba volt. A Bibó, a Sárospatak és a Kanizsa elleni meccseken is fantasztikus bravúrokat mutatott be, példás hozzáállásával pedig hajtotta, űzte társait. Megérdemelte a Nemes Márton-díjat, de egy előkelőbb szerepléssel a torna legjobb kapusa is lehetett volna.
Gyetvai Gergő: Minden megmozdulásán látszott, hogy rendkívül technikás, jól képzett játékos. Ám sajnos az átütő erő hiányzott játékából, ha az első cselek nem jól sikerültek, hamar kedvét veszítette. A Gyöngyös elleni sikerből góllal vette ki a részét, de örültünk volna még néhány találatnak.
Kiss Tamás: Fáradhatatlan, robotolós játékkal biztos pont volt a védelemben és igyekezett a támadásokat is segíteni. Volt pár veszélyes távoli lövése, ezeket talán jobban erőltethette volna. Teljesítményét nem érheti kritika.
Mintál Roland: Viszonylag kevés időt töltött a pályán, de olyankor fel tudta venni a játék ritmusát, hiba nélkül teljesített.
Szucsán László: Agilisan, gólra törően futballozott, a támadók közül a legjobb teljesítményt nyújtotta. A Gyöngyös ellen lélektanilag fontos – első – gólt szerzett, de a többi meccsen is voltak veszélyes megmozdulásai. Jövőre – ha marad – elsőszámú gólfelelőssé léphet elő. A mostani teljesítménye alapján képes is lehet megfelelni ennek.
Szűcs Patrik: Hátul rendkívül magabiztos volt és támadásban hozta a tőle megszokott lendületes előretöréseket. Bár az előző két kupán talán jobban kitűnt, ezúttal is rendkívül fontos láncszeme volt a csapatnak. Nagy erősítés lenne, ha jövőre is az iskolában maradna.
Molnár Csaba (edző): Szinte minden mérkőzésen ugyanaz a kezdőcsapat szerepelt, de Molnár tanár úr jól ismerte fel, mikor kell cserélnie. Erdélyit és Szucsánt többször is jó pillanatban küldte pályára, akik új színt vittek a játékba. Ha a csapat magjával jövőre is együtt dolgozat, talán nem csak célkitűzés, hanem valóság is lesz a négy közé kerülés, ahol pedig, mint tudjuk: bármi megtörténhet…
|