|
A 37. Rákóczi Kupa lebonyolítása
Terminator 2010.01.29. 09:19
A rendszer változatlan, de az ismétlés sosem árt.
Akik az elmúlt években soron követték a Rákóczi Kupa eseményeit, túl sok újdonságot nem találnak az alábbiakban, ám mi bízunk abban, hogy vannak új érdeklődők is, akik számára szeretnénk tisztába tenne a versenykiírás főbb pontjait.
A kupán - az előzetes hírekkel ellentétben - tíz csapat vesz részt: Tekó, Vári, Szilády, Bibó, Sárospatak, Gyöngyös, Szarvas, Orosháza, Magyarkanizsa, Sepsiszentgyörgy.
A csapatokat két ötös csoportba osztják, ahol a kiemelés szerint az "A1" a házigazda Tekó, a "B1" pedig a címvédő Vári. Hozzájuk kerül további négy-négy csapat.
A csoportban körmérkőzések döntenek a helyezésekről, a két csoportgyőztes automatikusan bekerül a vasárnapi elődöntőbe. Ottani ellenfeleik pótselejtező útján kerülnek ki, ahol a két csoport második és harmadik helyezettjei döntenek a két kiadó helyről (A2-B3, B2-A3).
A vasárnapi program az elődöntőkkel kezdődik, majd következik a Rákóczi Hadnagya Kupa (az általános iskolások sorozata) bronzmérkőzése, ami után a nagyok helyosztóira kerül sor. Ezt követően a Hadnagya Kupa döntőjével zárul a mérkőzések sora, majd az ünnepélyes díjátadással ér véget a 37. Rákóczi Kupa.
|