Mint arról több halasi médium is beszámolt, iskolánk tanára, Gyenizséné Nagy Zsófia a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. A rangos elismerés kapcsán beszélgettünk a tanárnővel a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni tervekről…

Tanárnő, Gratulálok a kitüntetéshez!

Szeretném, ha végigvezetne minket pályáján, melynek egyértelmű elismerése ez a díj. De hogyan is kezdődött?

Már középiskolás koromban is sokat tanítottam. Mindig voltak magántanítványaim matematikából, majd a Közgé egyetemen is tovább folytatódott mindez. Az egyetemen létezik egy Studion Generale rendszer, amelynek célja, hogy a középiskolás diákokat felkészítse az egyetemi tanulmányokra. Ebben a szervezetben dolgoztam és tanítottam. Annak idején működött egy TIT rendszer, ahol szintén előadásokat vállaltam különböző témákban; középiskolákba jártam, és valahogy nagyon megtetszett a tanítás.

Közgé egyetemet végeztem - tanári képesítésem akkor még nem volt – és teljesen nyilvánvaló volt, hogy az üzleti életben próbálok elhelyezkedni. A magánéletem úgy alakult, hogy visszaköltöztem Kiskunhalasra, férjhez mentem, majd az első itten állásom az akkori Járási Hivatalban volt; úgyhogy köztisztviselőként kezdtem a pályámat. Néhány év elteltével úgy gondoltam, hogy mégiscsak az üzleti életben van a helyem, így kerültem a Sütőipari Vállalathoz, ahol osztályvezető voltam. De ezalatt az idő alatt is mindvégig volt kapcsolatom a tanítással, és nagyon jól esett, amikor 1984-ben megkerestek engem, hogy a Rákócziban indul egy újfajta (mezőgazdasági áruforgalmazó) képzés. Felkértek tanárnak, én pedig szívesen tettem eleget ennek; így kerültem ebbe az iskolába.

Akkor lehet azt mondani, hogy a TEKÓ-s közgazdasági képzés és az ön neve teljesen összefonódtak…

Igen, hiszen én voltam az első, aki az áruforgalmazó képzésbe bekerült. Aztán a következő években jöttek a kollégák; Farkas tanár úr, Gyenizse tanár úr, Zsellér tanár úr, majd sorban a többiek, és szép lassan kialakult egy munkaközösség, ettől kezdve az iskolában kialakult az agrár-közgazdasági vonal.

Hogy jutottunk el a mai szintre?

Az iskolában ez a képzés egy mérföldkő volt a korábbi gépész, és növénytermesztő-állattenyésztő képzéssel szemben. Nagyon keresett szakmává vált, nagyon sokan jelentkeztek; jó eredményekkel tudtuk beiskolázni a tanulókat. Aztán az élet tovább diktálta a feltételeket. A világbanki képzéssel pedig folyamatosan teremtődtek meg a tárgyi és személyi feltételek. Számos új kolléga került az iskolába közgazdasági végzettséggel, és így fogalmazódott meg a gondolat, hogy közgazdasági irányba kell továbblépni.

Egy nagyon fontos dátum a tanárnő pályájában 1989, az első osztály…

Igen. Ez egy fiúosztály volt, akiket az utolsó évben kaptam meg, mivel az előző osztályfőnökük más városba távozott. Egy negyedikes, csupa fiúból álló csapatot megkapni nem kis feladat volt. Ráadásul gatyába kellett őket rázni, mert elég sok volt közöttük a bukott tanuló, és el kellett érni azt, hogy mindegyikük leérettségizzen. Úgyhogy mondhatni, beledobtak engem a mélyvízbe kellőképpen, de egy nagyon rendes, tisztelettudó csapat volt ez, akikkel nagyon jó volt együtt dolgozni, és végül ez az egy év is elég volt ahhoz, hogy nagyon megszeressük egymást.

Tanárnő helytállását hűen tükrözi, hogy azóta folyamatosan van osztálya…

Igen, most már a hatodik osztályom van. Volt egy áruforgalmazó osztályom is, szintén nagyon kedves csapat. Az utóbbi négy pedig már közgazdasági osztály.

Lehet azt mondani, hogy ez is egyfajta elismerése az ön pályájának, mint ahogyan ez a mostani díj is; a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztje. Pontosan hogyan történt a felterjesztés erre a kitüntetésre?

Az igazság az, hogy nagyon meglepett a dolog. Csak kaptam a minisztériumból egy levelet, hogy október 20-án várnak engem egy díjátadásra. Először el sem akartam hinni; azt hittem, hogy ez csak egy tréfa, valaki biztos bolondozik velem. Aztán felhívtam Klein Imre igazgató urat, aki elmondta, hogy pár évvel ezelőtt terjesztettek fel, és most felső körökben úgy döntöttek, hogy én is megkapom a díjat.

Ha jól tudom, ezen kívül más elismerésben is részesült már…

Rákóczi Díj második fokozatát kaptam pár évvel ezelőtt. Amikor, az iskola nevelőközössége megalapította a díjat, akkor elsők között kaptam meg.

A jövőbeni tervekről mondana pár szót?!

Munka van bőven. Tovább kell fejlődnünk. Elsősorban a felsőfokú oktatás irányába; esti, levelező tagozat, felnőttképzés szerepel a tervek között…

Lesz is erre lehetőség?

Valószínűleg igen. Azon vagyunk, hogy legyen!

Tanárnőről az is köztudott, hogy számos diákja ér el sikereket különböző versenyeken. Miben rejlik a sikerek titka?

Nagyon jó képességűnek kell lenni; ez az alap. Ha valakiben ez megvan, és társul elég szorgalommal, akkor az a diák terhelhető is, és elvárásokat is lehet vele szemben támasztani. Komolyan kell venni, tanulni kell, és jönnek a sikerek.

De gondolom az órai munka és az otthoni tanulás még mindig kevés. Milyen plusz lehetőségeket nyújtanak önök a felkészüléshez?

Több módon is igyekszünk segíteni. Van szakkör, fakultáció, és számos délutánt telik el a felkészülés jegyében.

Az eredmények magukért beszélnek.

Végezetül szeretném megkérdezni, hogy mit tanácsol a fiatal, pályakezdő tanároknak; mit tegyenek ahhoz, hogy ilyen sikeresek, megbecsültek legyenek?

Szeressék azt, amit csinálnak! Legyen bennük elkötelezettség és hivatástudat! Vegyék komolyan a munkájukat, és érezzék azt, hogy van egy küldetésük a fiatalokkal szemben!

Köszönöm szépen, és még egyszer gratulálok!

Bevallom, nagy élvezettem hallgattam a tanárnő válaszait. Egy olyan oktató, egy olyan ember ült velem szemben, akiből sugárzott, hogy imádja azt, amit csinál. Engem lenyűgözött mindez, és csak remélni merem, hogy sok fiatal tanár vesz példát Gyenizséné Nagy Zsófia tanárnőről, akiben egyszerre van jelen a szakma szeretete, az elhivatottság, és a szándék, hogy tudását és tapasztalatát továbbadja a fiataloknak.

További sok sikert kívánok neki az élet minden területén!