Nem viszik a Kupát! – ez volt az első gondolat, ami a döntő után átfutott az agyamon. De ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük, milyen is volt a 34. Rákóczi Kupa! Szerintem. Kimondottan szubjektíven…

Kezdjük mindjárt a megnyitóval. Sajnos, ezúttal csak 9 csapat bevonulásának tapsolhatott a publikum. Ennek okait már feltártuk; nem is szeretnék többet írni róla, csak annyit: remélem, jövőre ismét összejön a 12 gárda – de legalább a tíz! A megnyitó másik „emlékezetes” a pillanata számomra, a bevonuláskor játszott zene volt. Mi, a „B-középben” már éppen álltunk volna fel a Rákóczi-indulóhoz, amikor megszólalt ez a rockos valami. Nyílván kell az újítás, de azért engem nagyon meglepett a dolog.

Jöjjön a lebonyolítás. Kilenc csapatra nem könnyű megtalálni a megfelelő rendszert, ám én úgy gondolom, a szervezők megtették, amit lehet. És, ha azt nézzük, átment a vizsgán a lebonyolítás, hiszen (szerintem) a négy közé valóban a legjobbak jutottak be. A TEKÓ, a Garbai, a Kanizsa és az Orosháza. Ez a négy gárda az egész Kupán kiemelkedő teljesítményt nyújtott; a vasárnapi meccseiken már apróságok döntöttek (lásd például: hetes-párbaj).

És, ha már belementem a csapatok elemzésébe. Számomra érthetetlen volt a Pécs mélyrepülése, hiszen a keret java már az elmúlt években is itt volt, és lényegesen jobban szerepeltek. A Sepsiszentgyörgy viszont azt gondolom, üde színfoltja volt ennek a tornának. Az elmúlt években betöltött „pofozógép” szerepet az ötödik helyre cserélték fel! Gratulálok! A Sárospatak talán az egyetlen igazi vesztese az új lebonyolításnak, hiszen csak az első napi vereségük miatt kellett búcsúzniuk a további küzdelmektől. A Bibót szerintem nagyon megfogta az első meccs veresége, és utána már nehéz volt javítani. Bár meg kell jegyezni, hogy Kollarics Gábor fiataljai a jövőben még szép sikereket arathatnak! A Szilády-val kapcsolatban felemás gondolataim vannak. A Kupa előtt, és közben is azt mondtam, hogy egy nagyon szimpatikus, lelkes csapatot hozott össze Bak László edző. Egy picit csúfított a kialakult képen a Klub honlapján napokig tartó pocskondiázás, de összességében pozitív véleménnyel vagyok a gimisekről is.

És akkor térjünk ki egy fontos dologra, ami rengeteg feszültséget generált a Kupa alatt és után is. Ez pedig a játékvezetés. Számomra a bírók idei tevékenysége kritikán aluli. És ezt nem TEKÓ-s szurkolóként, hanem sportbarátként mondom. Számtalan remek meccset „öltek meg” nevetséges ítéletekkel. Számomra „semleges” mérkőzéseken is gyakran képtelen voltam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek egy-egy ítélet kapcsán. Szóval személy szerint is támogatom azok javaslatát, akik szerint a jövőben nem szabadna, hogy halasi bírók vezessék a meccseket. Na, de erről ennyit: térjük vissza a szép dolgokra.

Az elődöntők. Két fantasztikus mérkőzést láthatott a publikum. A Garbai – Orosháza találkozó hihetetlen izgalmakat hozott; a lutri (vagyis a hetes-párbaj) pedig a halasi csapatnak kedvezett. Sokak szerint – én is közéjük tartozom – ha ez a meccs szombaton van, akkor a vidékiek örülhettek volna. Bár, ki tudja. A TEKÓ – Kanizsa derbi pedig azok véleményét igazolta be, akik szerint egy ilyen Kupát nem lehet veretlenül megnyerni. Sajnos igazuk lett. Bár én azt gondolom, a fiúk mindent megtettek a sikerért, és nagyon büszkék lehettünk rájuk: emelt fővel hagyhatták el a pályát!

A bronzmeccsen aztán meg is mutatták a srácok, hogy ez egy IGAZI CSAPAT volt. Ezen a találkozón külön ki kell emelni a fiatal Gerner Dániel teljesítményét, aki első Kupáján, egy komoly tétmeccsen nyújtott kimagasló teljesítményt!

A döntő. Nem viszik a Kupát – megint ez jut eszembe. Fura volt átélni azt a két félidőt. Úgy, hogy a Garbai játékosai az egész tornán nagyon szimpatikusak voltak; szurkolóik nekünk is drukkoltak. Sőt, a legtöbb meccsen mi is értük szorítottunk (kivétel persze a TEKÓ elleni derbit), és azt hiszem, a két szurkolótábor nagyon békésen, jó hangulatban megfért egymás mellett. De ha ők nyertek volna… Ezért volt az, hogy magam a fináléban kicsit inkább a Kanizsának szurkoltam.

Végül még két dologról szeretnék említést tenni. Az egyik a TEKÓ-s csapat. Vagyis a TEKÓ-s CSAPAT!!! Bizony, kijár a fiúknak a „nagybetű”: a mostani egység a régi szép időket idézte. Büszke vagyok rá, hogy ilyen nagyszerű srácoknak szurkolhattam!

És akkor, ha már megemlítettem: a másik dolog a szurkolás. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Azt gondolom, aki szurkolt, az tényleg kitett magáért, és mindent megtett azért, hogy a csapatot a győzelembe hajtsa! Csak sajnos ezeket az embereket kis híján a két kezemen meg tudnám számolni… Gyerekek! Azok ott lent a pályán az osztálytársaitok, barátaitok, esetleg (lányok esetében) a párotok! Hát nem érdemelnek annyit, hogy szurkoljatok nekik?! Tényleg 20-22 éves embereknek kell eljönni azért, hogy a TEKÓ ne néma publikum előtt játsszon?! Mitől féltek?! Ciki a dolog?! Igen?! Hát szerintem NEM! Szerintem nincs annál felemelőbb érzés, mikor együtt örülhetsz a sajátjaiddal! Remélem, jövőre megváltozik a helyzet, és a jelenlegi diákok is képesek lesznek kinyitni a szájukat! (Bocs, ha durva voltam, de ez az a dolog, amit egyszerűen nem tudok hová tenni…) Addig is Köszönet azoknak, akik ott voltak, és buzdították a csapatot! Reni, Gatya, Spotty és a többiek: Minden tiszteletem a Tiétek!

Végül azzal szeretném zárni, hogy én már most nagyon várom a 35. Rákóczi Kupát, ahol két dolgot remélek: azt, hogy a fiatalok velünk tartanak, és szurkolnak majd, valamint azt, hogy a TEKÓ-s CSAPAT visszaszerzi azt, ami minket illet, vagyis a Rákóczi Kupát!!!

HAJRÁ TEKÓ!!!