Amint azt az első nap után megírtuk, a TEKÓ focicsapat érdekes körülmények között maradt le a döntőről. Többek között erről, na meg a fiatalokkal teletűzdelt, formálódó csapatról is beszélgettünk Molnár Csabával, a gárda edzőjével. (Az interjú a bronzmérkőzés előtt készült.)

Hat éve ismerem már a tanár urat, de még sosem láttam olyan mérgesnek, mint a Garbai elleni meccs után. Mi volt a düh oka?

Úgy éreztem, hogy jogtalan volt az ellenfelünknek az egyenlítése. A játékvezető ténykedésében az egész mérkőzésen nagyon érződött a „hazai pálya”. Meg az egész torna, ahogy kezdődött… Úgy volt, hogy kiemelik a tavalyi döntősöket. Erre kiemelték a Kecskemétet és a Garbait. Azt, hogy tavaly mi játszottuk a döntőt, egy kézlegyintéssel elintézték, hogy „mindegy, jól van ez így”. Kiírták, hogy 50x30-as pálya lesz, erre 50x20-ast csináltak. Kiírták, hogy csak teremcipőben lehet játszani, erre sokan hernyótalpasban voltak…

A bronzérem megszerzése elégtétel lehet…

Nehéz ilyenkor motiválni a csapatot, de van két végzősünk, akik azt mondták, hogy mindenképpen bronzéremmel szeretnének távozni. Megtesszük a tőlünk telhetőt.

Mit lehet tudni az ellenfélről?

Nem néztük a mérkőzéseiket. Az elmúlt években összekerültünk párszor, és általában győztünk.

A mostani csapatban sok a fiatal. Ez már a jövő együttese?

Igen, ez már a jövő csapata. Ezért is volt fájó, hogy az újak ezt tapasztalták, hogy ilyen szinten is el lehet dönteni a mérkőzést, nem a játékosoknak, hanem másoknak.

A TEKÓ-s fiúk végül nagy motivációval és akarással, megszerezték a harmadik helyet, bizonyítva, hogy tiszta küzdelemben igenis bárkivel szemben felveszik a kesztyűt. (Nem mellékesen: csapatunk veretlenül lett harmadik.)