|
Jubileumi kupák
Gezso 2008.01.08. 09:34
Az idei lesz a harmincötödik Rákóczi Kupa. Más szóval jubileumi tornának lehetnek majd szemtanúi, akik kilátogatnak február 1-3. között a Városi Sportcsarnokba (egykori ÁMK). Ebben az írásban azt vizsgáltuk meg, milyen előjelekkel kecsegtet a jubileum, avagy mik történtek az eddigi kerek évfordulókon…
1978 – Az egyetlen olyan jubileumi torna, amely még a körmérkőzéses rendszerben zajlott. A hazaiak számára minden szempontból örömteli volt az ötödik kupa, hiszen győzelmük nemcsak szép születésnapot jelentett, hanem azt is, hogy végleg birtokukba került az első vándorserleg.
1983 – A tizedik Rákóczi Kupa már nyolccsapatos volt. Az elmúlt éveket a Szilády uralta – négy esztendő alatt három siker –, ám ezen a tornán két vidéki csapat került a fináléba. A Nagykanizsa és a Sárospatak mérkőzését előbbi nyerte meg 3-1-re.
1988 – Ismét vidéki döntő jött össze. Ezúttal az előző évi győztes gyöngyösi csapat meccselt az Orosházával, ám sikerét nem tudta megismételni; 2-1 arányban alulmaradt az északi város együttese.
1993 – Újabb jubileumi döntő, ismét a Tekó nélkül. Talán az ilyenkor még magasabb elvárás, talán az ellenfelek jó formaidőzítése… Tény, a Rákóczi nem tudta megőrizni ’92-es bajnoki címét. A fénykorát élő szegedi csapat viszont parádézott; 6-0-ra verte a döntőben a Szilády csapatát.
1998 – A huszonötödik Rákóczi Kupán nagyon szeretett volna bizonyítani a hazai gárda – amely ismét címvédőként várta az évfordulót. Ezúttal nem remegtek meg a lábak; nagyszerű játékkal 2-0-ra nyert a Tekó a Budapest elleni fináléban.
2003 – Az eddigi utolsó jubileumi kupa. És, ha már így volt, a Tekó játékosai gondolták, keretbe foglalják az eddigieket. A kupagyőzelemhez ugyanis ismét társult a vándorserleg örökös birtoklásának joga – akárcsak ’78-ban.
2008 – A nagy kérdés: lesz-e a harmincötödik kupán tizenötödik hazai arany? Mint láthattuk, a statisztika szerint minden okunk megvan a bizakodásra, hiszen a jubileumi kupák felét a házigazda csapat nyerte. Hogy a mérleg nyelve elbillen valamerre, az egészen biztos. Reméljük, a Rákóczi irányába…
Még néhány érdekesség a jubileumi kupákkal kapcsolatban:
- Az eddigi öt „évfordulós” döntő (’78-ban nem volt finálé) 4,4-es gólátlagot hozott. Ez azért érdekes, mert az összes (szám szerint huszonhét) aranycsata hasonló mutatója mindössze 3,6. Vagyis a statisztikák szerint jó esély van arra, hogy idén gólokban gazdag döntőt láthat majd a publikum.
- Ám, hogy gyors ellent is mondjunk az előzőnek (remélve, hogy nem lesz igazunk): pont az ötre végződő jubileumi finálék (15., 25.) rontják a remek statisztikát, hiszen ezek átlaga mindössze 2,5 gól.
- A Rákóczi Kupán a döntőkben egy csapat által rúgott legtöbb gól 6. Ez idáig kétszer fordult elő, hogy egy gárda eljusson fél tucatig, és mindkét eset jubileumi kupán történt (1993: Szeged – Szilády 6-0, 2003: Tekó – Kanizsa 6-1)
|