|
"Szükség lesz a buzdításra!"
Gezso 2008.01.11. 08:12
Csáki Róbert, a Tekó csatára gólokat és kupagyőzelmet ígér
Mindössze második kupájára készül, mégis a csapat egyik vezéregyénisége Csáki Róbert. A támadó másodikos korában egy csúnya sérülés miatt maradt ki a keretből, tavaly viszont már alapember volt. Horváth Ákos távozása után ő lett az elsőszámú gólfelelős. Mint interjúnkból kiderül, tudja, mit várnak tőle!
Hogy álltok a felkészüléssel?
Jól haladunk a felkészüléssel. Már a vége felé járunk, és jó úton haladunk, hogy győzelemmel zárjuk a kupát!
Kik lehetnek ebben a legnagyobb ellenfelek?
Szerintem a Garbai most gyengébb lesz, mint tavaly, de őket nem lehet sosem leírni, mert ők az ősi riválisaink, és ellenünk kettőzött erővel készülnek. A Kanizsa is szerintem jó lesz ebben az évben, és még ide sorolom az Orosházát is.
Mi a helyzet a visszatérő gyöngyössel?
Az ő csapatukat nem ismerjük annyira, de tudomásom szerint nem szoktak rosszul szerepelni a kupán. A Gyöngyös lehet a meglepetéscsapat!
Na és mit gondolsz a két halasi gimnáziumról? A fiatalokkal teletűzdelt gárdák meddig juthatnak?
Szerintem egyik csapat sem képvisel nagy játékerőt, de a Bibó lelkes játékával hozott már minket nehéz helyzetbe.
Mi a minimális célkitűzésetek?
Az elmúlt három évben nem sikerült a Tekónak megnyerni a kupát, ami elég rossz sorozat. Ezért ebben az évben muszáj lesz megnyerni, de a minimális célkitűzés a döntőbe jutás!
Tavaly a legeredményesebb csapat voltatok, mégis "csak" a harmadik hely jutott. Te hogyan élted meg mindezt?
Elég rossz érzés volt, hogy mindkét csapatot megvertük, aki előttünk végzett, és mi mégis csak harmadikak lettünk. Szerintem az a csapat többet érdemelt volna a harmadik helynél. Az volt a legnagyobb baj, hogy pont akkor kaptunk ki, amikor már nem volt javítási lehetőség.
Te voltál tavaly az első számú büntetőlövő. Értél is el gólt, de az elődöntőben kimaradt a hetes. Ha úgy alakul, idén is odaállsz a labda mögé?
Igen, rám volt bízva a büntető. Az elsőt értékesítettem is a Kanizsa ellen. Utána megint ellenük lőhettünk büntetőt, ami akkor kimaradt. Ebben az évben is odaállok a büntetőhöz!!!
A kupa előtti hétvégén országos döntőn vesztek részt. Nem félsz attól, hogy túl lesz terhelve a csapat?
Nem, mert olyan edzéseken vagyunk túl, amitől ez nem fordulhat elő. Az utolsó hét a frissítésről fog majd szólni.
Mit vársz az országos döntőtől? Tavaly nem sok siker adatott meg.
A tavalyi országos döntő inkább a tapasztalatszerzésről szólt. A mostani célunk, hogy az ötös csoportból az első kettőben legyünk, hogy bejussunk a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc között pedig szerintem már bármi megtörténhet.
Hogyan sikerült pótolni a tavalyi csapatból kieső három játékost?
Erre a kérdésre a kupa után tudok majd igazán választ adni.
Előny vagy hátrány az a tudat, hogy a csapatban egyetlen kupagyőztes játékos sincs?
Ez egyértelmű előny, mert így mindenki úgy lép majd pályára, hogy ebben az évben muszáj megnyerni, és mindenki jobban oda fogja tenni magát a mérkőzéseken.
Mit vársz magadtól az idei tornán?
Gólok, gólpasszok és a csapattól kupagyőzelmet! Természetesen a csapat érdekeit előrébb helyezve!
Végezetül üzenj valamit a szurkolóknak!
Jöjjenek el minél többen, mert most muszáj feledtetnünk az elmúlt három év kudarcát, és szükség lesz a buzdításra!!! Hajrá, TEKÓ!!!
|