|
"Az első hellyel lennék igazán elégedett"
Gezso 2008.01.19. 11:42
László Tamással, a Tekó egyik "újonc-jelöltjével" beszélgettünk...
Nagy lehetőség kapujában áll László Tamás. A tompai csapatban alapembernek számító focista először került közel ahhoz, hogy a Rákóczi Kupán is bizonyíthassa tudását. Tomi bizakodó mind a saját, mind a csapat jövőjét illetően. Szerinte a siker egyik záloga a nagyszerű csapategység lehet.
Ritka, hogy valaki negyedikesként kerüljön először a kupacsapat közelébe. Hogyan figyeltek most fel rád?
Negyedikesként elindultam – úgymond – szerencsét próbálni. Tovább, tovább jutottam folyamatosan a „szórásokon”, és bekerültem ebbe a szűkebb keretbe.
Milyen esélyt látsz a végső keretbe kerülésre?
Remélem, hogy bekerülök, bár még vannak jó csapattársak, akik miatt kiszorulhatok, de talán sikerülni fog.
Csalódott leszel, ha mégsem kerülsz be?
Nem, hiszen egy nagyon jó csapatmorál alakult ki, jó a közösség, és, ha nem is kerülök be, akkor is örülök, hogy együtt edzhettem a fiúkkal!
Mit vársz a kupától?
Szerintem jók az esélyek. Kemény edzéseink vannak – heti három -, és sok edzőmeccset játszunk. Elég jó esélyünk van a Rákóczi Kupa megnyerésére! Az első hellyel lennék igazán elégedett!
A Diákolimpia miatt nem lesz túl sűrű a program?
Nem hinném, hogy elfáradunk; szerintem bírni fogjuk. Elég sok edzőmeccset játszunk amúgy is, ez a Diákolimpia pedig még jobban felkészít minket a Kupára!
Kik lehetnek a nagy riválisok?
Szerintem a Kanizsa lesz az egyik nagy ellenfelünk. A halasi csapatoknál szerintem erősebbek vagyunk játékban és fizikálisan is.
Üzenj valamit a szurkolóknak!
Hajrá, Tekó!
|