|
"Remélem, nem keltettünk rossz benyomást"
Gezso 2008.02.06. 08:36
Kereszturszki János, a Szarvas edzője nyilatkozott a döntő után...
Gratulálok a győzelemhez? Milyen volt a Rákóczi Kupa?
Köszönjük szépen! Nagyon tetszett; nem is gondoltuk volna, hogy ez egy ekkora esemény, hogy az egész város három napig a kupa lázában ég. Úgy érzem, minden mérkőzés kemény és nívós volt. Annak pedig végtelenül örülök, hogy sikerült megnyernünk. Ezúton is köszönjük szépen a meghívást, ami nekünk nagyon hirtelen jött. Két hete kaptuk a meghívót, azóta készültünk külön erre a tornára, és remélem, nem keltettünk rossz benyomást.
Mikor érezte úgy, hogy megvan a döntő?
A fordulópont a kettős emberhátrány volt. A Garbai kapott egy nagy lehetőséget, de nem tudott vele élni. Ebben azt hiszem, a szerencse is mellénk szegődött, és ők onnan már lelkileg nehezebben viselték a végjátékot. Az pedig, hogy emberhátrányban gólt szereztünk, feltette az i-re a pontot.
Az Orosháza elleni vereségre „szükség volt”?
Korán reggel játszottuk azt a mérkőzést. Tulajdonképpen nem is én mondtam ki, hanem a srácok, hogy kellett az a pofon, hogy kicsit felébredjünk. Ott nagyon rosszul játszottunk, de az eredmény tükrében talán elfelejthetjük.
Ismertek valakit a kupa előtt a résztvevők közül?
Az Orosházával találkoztunk már a Diákolimpia kapcsán, de a többi csapat teljesen ismeretlen volt számunkra.
Mi várható jövőre?
Megpróbálkozunk a címvédéssel. Ha már egy ilyen sanszot kaptunk, akkor nyílván megpróbálunk úgy felkészülni, hogy ne keltsünk csalódást. Változni fog valamennyire a keret, de attól még úgy érzem, erősek lehetünk!
|