|
Ismét érem a Bibó Kupán
Gezso 2008.03.16. 16:26
Bronzot szereztek Gurály Attila tanítványai
Pénteken kezdődött, és ma ért véget a 41. Bibó Kupa nemzetközi kézilabda torna. A hagyományoknak megfelelően, iskolánk fiúcsapata ezúttal is részt vett a tornán. Az elmúlt években remek egységgé kovácsolódott társaság (amely tavaly szinte minden kupáját megnyerte) ezúttal is jól játszott, és érmes helyen zárt – sőt, egy idei még aranyban is reménykedhettek a fiúk.
Pénteken a leggyengébb csapat ellen kezdték meg a küzdelemsorozatot, és magabiztos játékkal 27-20-ra verték az újonc Sepsiszentgyörgyöt.
Szombaton a kecskeméti Piarista Gimnázium volt az első ellenfél, de Pecsériéknek ők sem okoztak gondot: 24-20 ide.
Kora délután következett a Bibó elleni örökrangadó. A találkozó ezúttal is nagy csatát, kemény férfias (sokszor a sportszerűség határát súroló) játékot láthatott a nagyszámú közönség. Na meg Tekós-sikert; 19-17-re nyerték fiaink az összecsapást.
A nap zárásaként a szegedi Gábor Dénes iskolával mérkőztek a srácok. Az első félidőben még remekül tartották magukat a címvédő ellen, ám a második játékrészben már kiütközött a két csapat közötti erőnléti különbség, így a Szeged kiütéses, 20-9 arányú győzelmet aratott.
Vasárnap az ezüstérem volt a tétje a Székelyudvarhely elleni derbinek. Sajnos ekkorra már mind erőben, mind fejben „elfogyott” a csapat. A 30-17-es román siker nem tükrözi hűen a két csapat játékereje közti különbséget, de egy ilyen kupán sajnos sokat számít, hogy ki meddig bírja szusszal.
Gurály Attila tanítványainak így a tavalyi bravúros ezüstérem után be kellett érniük a bronzzal, ami azonban így is remek eredmény. Gratulálunk is hozzá!
A lányok mezőnyében a Békéscsaba hozta „szokásos” győzelmét; száz százalékos teljesítménnyel nyerték meg a tornát (zsinórban ötödször lett övék az arany). Az minden meccsükön jól játszott, hogy (legalább) egy szinttel a többiek fölött vannak. A további érmes helyeken a Bibó és a Székelyudvarhely osztoztak.
A torna végeredménye:
Lányok:
- Békéscsaba (Széchenyi)
- Bibó
- Székelyudvarhely
- Budapest (Vásárhelyi)
- Naszvad
- Sepsiszentgyörgy
Fiúk:
- Szeged (Gábor Dénes)
- Székelyudvarhely
- Tekó
- Kecskemét (Piarista)
- Bibó
- Sepsiszentgyörgy
Különdíjak:
Legjobb játékosok: Lukoviczki Beáta (Békéscsaba) és Babenyecz Zoltán (Szeged)
Gólkirályok: Dénes Krisztina (Székelyudvarhely, 42 gól) és Harkai Dávid (Bibó, 39 gól)
Legjobb kapusok: Réczi Ágnes (Budapest) és Orbán Szabolcs (Székelyudvarhely)
Legjobb Bibósok: Vikor Noémi és Bajsz Máté
(A különdíjaknál fontos megemlíteni, hogy a gólkirály Dénes Krisztina új rekordot állított fel, ami az egy kupán szerzett találatokat illeti. 42 találata Balogh Bea eddig csúcsát adta át a múltnak. A válogatott játékos 35 góllal tartotta a rekordot. )
A jövő hét folyamán az érintettekkel készült interjúkat lehet majd olvasni honlapunkon.
|