|
Arany és ezüst a Dózsa Kupán
Gezso 2008.03.27. 16:47
Jól szerepeltek a Tekós csapatok
Ma rendezték Kiskunmajsán a hagyományos Dózsa Kupát, ahol labdarúgásban és kézilabdában mérhették össze tudásukat a meghívottak. Iskolánkból a fiú kézilabdázók és a labdarúgók szerepeltek a tornán, méghozzá kifejezetten jól: Gurály Attila kézisei arany-, Molnár Csaba focistái ezüstéremmel jöhettek haza.
A kézisek a Wattay ellen kezdték a küzdelemsorozatot – győzelemmel. Ezután a Bibó következett, akiket drámai csatában, egy időntúli hetessel sikerült legyőzni. Az utolsó meccset a házigazdák ellen játszották a fiúk, és itt is sikerült nyerni, így aztán veretlenül lett első a Tekó, Pecséri Viktor pedig a legjobb játékosnak járó trófeát is megkapta.
A focisták vereséggel kezdték a napot; a kecskeméti Piarista 3-2-re nyerni tudott ellenük. A hazai csapatot 8-2-re kiütötték Csákiék, majd a Wattay ellen is simán győztek 5-1-re, ám a reggeli vereség miatt csapatunknak be kellett érnie a második hellyel – a Piár mögött.
|