|
EXKLUZÍV: Rákóczi Kupa-hős nemzetközi sikere!
Gezso 2008.11.20. 12:04
Szentpéteri Viktor Finnországban bizonyított
A Nemzeti Sport Online vezető hírként számolt be az egykor a Rákóczi Kupán parádézó Szentpéteri Viktor légióskodásáról, miután a hálóőr csapatával bronzérmet szerzett a finn bajnokságban.
A Rákóczi Kupa történetének korszakos zsenije, aki háromszor nyerte el a torna legjobb kapusának járó címet, idén februárban került próbajátékra az északi országba, ahol aztán az FC Lahti csapata 1+1 évre szerződtette is.
A bajnokságban végül a vártnál sokkal jobban szerepelt a gárda, mely végül a bronzérmet szerezte meg, Szentpéteri hathatós közreműködésével. Ezzel a helyezéssel jogot szereztek az UEFA Kupában való indulásra. Viktor leghíresebb csapattársa, az egykori 117-szeres finn válogatott játékos Jari Litmanen, aki többek között az Ajax és a Barcelona játékosa is volt.
A csapat sikere mellett, külön elismerés, hogy az osztályzatok alapján a magyar kapus a hálóőrök között harmadik, összesítésben tizenegyedik helyen végzett a bajnokságban.
Viktor jelenleg Magyarországon tölti pihenőjét. A sportsikerek mellett magánéleti örömök is érték, feleségül vette menyasszonyát, és már a nászúton is túlvannak.
Mindannyian büszkék lehetünk a budapesti játékosra, aki többször elmondta, hogy pályafutása elején nagyon élvezte a Rákóczi Kupán való szerepléseket, csupa pozitív élménnyel gazdagodott nálunk. A szakemberek már akkoriban nagy jövőt jósoltak a fiatal kapusnak, de azt talán senki sem gondolta, hogy ilyen sokra viszi. Pályafutásához további sok sikert kívánunk!
Aki bővebb információkra vágyik, annak ajánlani tudjuk a Nemzeti Sport internetes honlapját (www.nso.hu) , illetve Viktor csapatának portálját (www.fclahti.fi).
Forrás: www.nso.hu
|