|
"Mindeképp éremmel szeretnék távozni"
Gezso 2009.01.22. 09:24

File Istvánnal, a Tekó csapatkapitányával beszélgettünk
File István a Tekó újdonsült csapatkapitánya nagyon elszántan készül harmadik kupájára. Az előző kettőn, bár jól játszott, gólt még nem sikerült szereznie. Interjúkban többek között erről is beszél, de szót ejtünk az esélyekről, illetve a kapitányi karszalag jelentőségéről is.
Meglesz végre az első gólod?
Nagyon örülnék neki, de az is tökéletes lenne, ha úgy nyernénk meg a Kupát, hogy nem kell gólt rúgnom.
Eddig egy harmadik és egy negyedik helyezésed van. Idén mit vársz a csapattól?
Remélem, hogy nem az ötödik hely következik, hanem előre felé lépünk. Nem ismerem nagyon az ellenfeleket, de ahogy hallottam, sokat változtak. Nálunk is voltak változások. Ugye Csáki Robi elment, de szerencsére jött helyette Bogdán Robi. Szerintem a „szokásos” vasárnapi meccseink azért meglesznek!
Kik lehetnek ebben a fő vetélytársak?
A Garbai mindig jó, ismerjük is őket. A többiekről azonban tényleg nem tudok mit mondani.
Akkor őket jobb lenne elkerülni a csoportkörben?
Nem. Tavaly például nekem tetszett, hogy a Garbaival egy csoportban voltunk . Én most is szívesen játszanék velük már az első körben is.
Az új szabályok hogyan befolyásolhatják a játékot, az eredményességet?
A csapat nagy részének ez már a harmadik év, hogy indulunk a Diákolimpián, ahol futsal szabályok szerint kell játszani. Szerintem nekünk jobban fekszik majd az új szabályrendszer, hiszen lehet, hogy van olyan csapat, amelyik talán még nem is látott futsal labdát. Mivel nem pattan el a labda, sokkal jobban lehet vele passzolni, könnyebb megtartani, bár ellőni szerintem nehezebb, így lehet, hogy nem lesznek majd akkora gólok, mint az eddigi kupákon.
A csapatkapitányi szalag jelent számodra nyomást?
Nem jelent terhet, sőt, nagyon örülök neki! Eddig mindössze egyszer voltam csapatkapitány, még a KFC ifi csapatában,de úgy érzem, hogy jót tesz a játékomnak, felemelő érzés!
Azt hallottam, nem csak a szalag miatt, hanem tetteiddel is vezérré léptél elő…
Nem tudom, mit mondhattak a többiek (nevetés). A kiskőrösi megyedöntőn kicsit felhúztam magam, és kijött belőlem néhány csúnya szó is, de ennél azért visszahúzódóbb és szerényebb vagyok. A többiek is tudják, hogy akkor sem a rossz szándék szólt belőlem.
Milyen eredménnyel lennél elégedett?
Minimum a harmadik hellyel! Mindenképpen éremmel szeretnék távozni!
Végül, üzenj valamit a szurkolóknak!
Gyertek minél többen és szurkoljatok a Tekónak!
|