|
"Minimális cél a dobogó"
Gezso 2009.01.24. 12:42
Rávai Dezsővel beszélgettünk, aki tizennegyedikesként lehet Kupa-újonc
Bár a bő keretet főleg fiatal játékosok alkotják, Molnár Csaba egy-két idősebb futballistát is tesztel, és előfordulhat, hogy közülük többen bekerülnek a „tízbe”. Az egyik jelölt Rávai Dezső, akinek tizennegyedikesként ez az utolsó esélye arra, hogy Rákóczi Kupán szerepeljen.
Sokadik nekifutásra ezúttal sikerül bekerülni a csapatba?
Igazából ez a negyedik próbálkozásom. Az utóbbi két évben nem nagyon fociztam, mert többször sérülések hátráltattak. Tóth Ferenc tanár úr javasolta, hogy jöjjek el, én pedig így tettem, és majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Eddig miért nem jött össze?
Szerintem az egyik ok, hogy a régebbi próbálkozásoknál még elég fiatal voltam és akkor még inkább az idősebbek jártak edzésre. Most már inkább fiatalkora épül a csapat, egy-két rutinosabbal kiegészítve.
Tegyünk egy kis kitérőt. Dobogós voltál a Tekó Terminators „Erősember” versenyén. A kondid előny lehet a pályán is?
Szerintem igen, de én eddig is határozott játékos voltam, szóval odateszem magam, ha arról van szó.
Nagypályán csatárként játszol, hogyan lettél itt hátvéd?
Nem tudom, igazából Molnár tanár úr úgy látta, hogy hátul nagyobb hasznát veszi a játékomnak.
Mennyiben más a mostani csapat a tavalyinál?
Hasonló képességű csapat ez, mint a tavalyi. Egy-két fiatal biztosan be fog épülni, és lesznek akik majd csak szokják a kupa légkörét. De szerintem van esélyem nekem is bekerülni, de végül úgyis az edző dönt.
Mire lehet képes a gárda?
Elég keményen edzünk, és látszik, hogy mindenki odateszi majd magát a kupán. Szerintem szép sikert fogunk elérni, a minimális cél a dobogó!
Melyik csapatoktól vársz még jó szereplést?
Én az Orosházát várom éremesélyesnek. A Szarvasról azt olvastam, hogy talán nem lesznek olyan erősek, mint tavaly, legalábbis jelentősen kicserélődtek. A Garbai is biztos erős lesz.
Van akivel nem szeretnél egy csoportba kerülni?
Talán csak a Garbait lenne jó elkerülni, de ha mégis egy csoportban leszünk, akkor majd megverjük őket.
|