Az elmúlt napokban számtalan jobbnál-jobb jelzővel illettük már az idei Rákóczi Kupát. Mondenféle személyeskedés nélkül mondhattuk ezeket, ám most itt az idő, hogy szubjektív véleményt is írjak, tehát nem, mint riporter vagy tudósító, hanem, mint magánember, szurkoló!

Lássuk, hogy lett az idei számomra a történelem legjobb Kupája.

Ahogy az elmúlt években sokszor, idén is szerencsém volt végigkísérni a felkészülés utolsó néhány hetét. Edzéseket látogattam, játékosokkal és edzőkkel beszélgettem a Tekóból. Érezni lehetett, hogy nagy dobásra készül a csapat, de végig reálisan nézték a helyzetet a srácok és tudták, az idei tornán bármi megtörténhet. És meg is történt.

A pénteki nyitómeccs – a sportszerűtlenségeket leszámítva – méltó volt a Tekó – Vári örökrangadókhoz. Óriási küzdelem, hatalmas feszültség. Végül nyert az „ipari” - talán megérdemelten. Játékban egy hajszállal mindeképpen jobbak voltak, de a túlzott keménykedéseknek semmi értelme nem volt. Más kérdés, hogy a sokszor emlegetett játékvezető-páros hibája is, hogy így elszabadultak az indulatok. Rosszkor adtak piros lapot, amikor viszont jogos lett volna, még egy kétpercest sem osztottak ki. Ha nem tudnám, hogy évek óta bíráskodnak, azt mondanám, hogy a hangulat őket is megbénította, de így pusztán arról írhatok, hogy ezúttal – is – szörnyen végezték munkájukat.

A Sáropatak elleni meccsre nagyon készültünk. Hergeltük a szurkolókat, hogy kell a buzdítás, mert bajba kerülhetünk. Sajnos bajba is kerültünk… Személy szerint úgy tértem este nyugovóra, hogy bár nagyon bíztam a csapatban, rettentően féltem a szombattól.

Félelmeim csak tovább fokozódtak, amikor a Szilády megverte a ’Patakot és ezzel felborult minden, amit előtte este kimatekoztam.

File Pisti első Kupás-gólja a Bibó ellen némileg megnyugtatott. Itt nem tudok szó nélkül elmenni Gerner Roli mellett sem, aki a pénteki gyengébb szereplés után sosem látott formába lendült. Illetve meg szeretném említeni személyes kedvencemet, Szűcs Patrikot is, akinek egy fél gólt minimum köszönhetünk, hiszen ő harcolta ki a később gólra váltott kétperces kiállítást, a rá jellemző ledületes megindulások egyikével.

A Vári meglepő veresége után ismét kezeimbe temettem az arcomat, mert innentől tudtuk, ha a többiek úgy gondolják, számunkra véget érhet a Kupa, bármit is érnek el a fiúk a pályán. Szerencsére később kellemesen csalódtam a „garbaisokban”! Ezúton is köszönöm a sportszerűséget!

A Szilády elleni derbin régen látott nézősereg gyűlt össze a lelátón – hogy aztán még ezt is sikerült felülmúlni, egy újabb mesébe illő történet. A „gimisek” szerint elcsalt meccs volt, én ebből annyit láttam, hogy míg a Tekó két remek gólt lőtt – húú, Bogdáné mekkora volt!!! – addig a Sziládynak még az ajándék emberelőny is kevés volt…

A pótselejtező… Mikor a lelátón hátra pillantottam, éreztem: megérte a sokéves fáradozás és toborzás: a szurkolótábor még dob hiányában is frenetikus hangulatot varázsolt, amiben nem lehetett nem megnyerni a meccset. Azért kellett a két File gól is… Ott vagyunk a négy között!!!

Vasárnap reggel újabb örökrangadó. Ha lehet, még a péntekinél is kiegyenlítettebb küzdelem, a szombatinál is hangosabb szurkolás… Öt centin múlt a döntő, de egy megérzés már akkor azt súgta: meglesz a bronz! (A tornán előtte volt már egy intuícióm, méghozzá az, hogy Bogdán a kétperc letöltése utána gólt fog rúgni – ez be is jött!)

Nem tudom lehet-e még ragozni a szurkolók lelkesedését, mert kezdek kifogyni a jelzőkből, de ettől még tény: a bronzmeccsen tovább nőtt a hangerő, hangosabb volt az induló, mint addig bármikor. És akkor Rávai Dezső megint odaállt. Arra még emlékszem, hogy a labda bevágódott, de után kiesett vagy két perc, amit egy óriási játékoskupac alján-közepén töltöttem. Hihetetlen volt…

A döntőben együtt szurkoltunk a Várisokkal, egyrészt mert ők is buzdították a Tekót, másrészt tényleg megérdemelték az aranyat, ha már kétszer is jobbak voltak nálunk. Vagy csak szerencsésebbek?!

És akkor beszéljünk még néhány dologról…

A játékvezetésről ezúttal nem lehet általánosan azt mondani, hogy rossz volt. Pénteken nagyon, azt nem is lehet alulmúlni, de szerencsére a szombati sporik sokkal felkészültebbek voltak, még akkor is, ha mondjuk a Sziládysok másként gondolják. Én erre csak azt mondom, a bíró nem rúghat gólt helyettük. Bár lehet, hogy a péntekiek közül egy-másik képes lett volna rá… Vasárnap ismét voltak vitatható ítéletek, de úgy érzem, egyik meccset sem ezek döntötték el.

A különdíjak mellett szintén nem lehet szó nélkül elmenni. Illetve közülük csak néhánnyal vitatkoznék, sokadmagammal együtt. A legjobb kapusnak megválaszott Pajkó Péter sokszor bizonyította már, hogy remek hálóőr és nagyszerű sportember, de ezen a tornán 19 gólt szedett be! Szentgyörgyi kollégája kettőt kapott az egész Kupa alatt, de a sárospataki portás is nagyszerű volt, nem beszélve Gerner Roliról, aki a padlóról állt fel, és sokszor egyedül tartotta meccsben a Tekót! Nem véletlenül adott szót a hazai szurkolótábor ennek az eredményhírdetéskor.

A torna legjobb játékosával önmagában még nem vitatkoznék, de mivel a legjobb halasi Herczku Dani lett, ezért joggal adódik a kérdés, hogy mi van Trója Tamás, Gieszinger Péter vagy épp Gerner Roli teljesítményével? Ők mind előrébb végeztek és szerintem - sőt, nem csak szerintem - sokkal jobban is játszottak, mint bibós sporttársuk, aki egyébként kétségtelenül remek képességű futballista.

Azt ebben az írásomban is megemlítem, hogy a Közönségdíj soha nem látott küzdelmet hozott. Ezen a tornán ez talán nem is meglepő. Végül Bogdán Robi és File Pisti azonos szavazatszámmal végeztek, így mi, „öreg” szurkolók úgy döntöttünk, hogy – mivel sajnos megosztott díjazás nincs – a Nemes Márton-díjtól tesszük függővé a mi kis serlegünk odaítélését.

Szeretnék kitérni a szurkolókra is. Gyerekek, kellemes meglepetést okoztatok nem csak nekem, hanem az összes „régi” drukkernek egyaránt! Csak remélni tudom, hogy nem pusztán a tombola, meg az egyéb akciók „hoztak ki” titeket a lelátóra, de bárhogy is volt, az biztos, hogy én ilyen nagyszerű hangulatú kupán még nem vettem részt. Pedig voltam már néhányon. Remélem, hogy sikerült titeket „megfertőznünk” a Rákóczi Kupa varázsával, és jövőre is ott lesztek a B-középben, ezzel is segítve a csapatot, hogy megnyerjék majd a tornát!

Végül, de nem utolsó sorban: a CSAPAT! Hihetetlen egység, óriási összetartás, amit én tapasztaltam. Hogy egy balul sikerült péntek után, ennyi tartás legyen bennetek, az minden elismerést megérdemel! Fantasztikusak voltatok, köszönjük nektek ezt a három napot, és, hogy megmutattátok, miről is szól a Tekós-induló, miért is vagyunk mi „fasza gyerekek”!

Hajrá, TEKÓ!!!